Menü Bezárás

Vöő Kristóf

Nem voltam még 20, midőn sok nehéz műszakon át tanuló ápolóként belekóstolhattam a nyugati orvoslás gyakorlatába, és mai napig örömöm lelem mások segítésében. Az ifjúkori tapasztalatok és az élet sodrása a mérnöki pályára vitt, ahol szerencsém volt megismerni a műszaki rajzolótól a vezérigazgatói pozícióig számos nézőpontot, és az adott pozícióval együtt járó életvitelt.

Karrierem során gyakran kerültem olyan helyzetbe, hogy a napi 12-16 óra munka és a család mellett hónapokon – éveken át nem tudtam időt szakítani a lazításra, testmozgásra, és szenvedtem ennek eredményét testi és lelki szinten egyaránt. Szerencsémre hobbijaim, a keleti mozgáskultúra, filozófia és természetgyógyászat /kung-fu, chi-kung, thai chi, HKO/ területén támogató mestereim segítségével sikerült a kihívásokkal megbirkóznom és sikeres karrier pályát befutnom.

Az elmúlt 5 évben már kimondottan élveztem és kerestem a komfortzónámból kimozdító munkát és élethelyzeteket, mert ezekben sokkal jobban tudtam gyakorolni a tudatosság és figyelem fenntartását, vagy épp az elengedést, mint a meditációkban. Amikor a gyermekeim 4-6 évesek voltak, felső vezetői munkaköreim mellett elkezdtem egy MBA képzést, aminek a végeredménye az lett, hogy két éven át 3-4 órára rövidült a napi alvás, pihenés. Ez volt az a pont, ahol végleg felhagytam az idealizmus keresésével, és elkezdtem aktívan beépíteni a mozgást, relaxációt a mindennapokba, apró percekbe, pillanatokba. Végül egy egész napos vidám és nyugodt élménnyé, edzéssé váltak a hétköznapok a karriercsúcs hátrányai ellenére is.

2012-től kezdtem el komolyabban foglalkozni a Hagyományos Kínai Orvoslással és számos alternatív gyógyászati ággal, majd 2018 elején szereztem meg a hivatalos Természetgyógyász végzettséget. Praxisom alatt azt tapasztaltam, hogy a kezelések sikere ellenére a segítséget kérők komoly gondba ütköznek az életmódváltás megvalósítása során, ezért tovább finomítottam a gyakorlatokat, étkezési és stresszkezelési praktikákat, míg egy komplex rendszerré érettek, amit “Derűtevők” programnak neveztem el.

A mindennapi derűért tenni kell! Nem egy program vagy tananyag kidolgozása a célom, hanem egy közösség kialakítása, amelynek tagjai egymást segítik a mindennapokban, amely erőt és utat ad az életmód és szemléletváltáshoz.

– hírlevélbe a Te témáddal kapcsolatban egy 2-3 oldal, ami összefoglalja, hogy mivel segíted a jelentkezőnket abban, hogy túl tudjon lépni a problémáján.

A stressz a modern ember számára az egyik legnagyobb kihívás – negatív hatása hosszútávon megmérgezi a tudatot, megbetegíti a testet.

A világ rohan. A főnök elviselhetetlen. A beosztottak nem érzik át a tetteik felelősségét. A buszsofőr az orrunk előtt csukja be az ajtót. Az orvos rossz hírrel szolgál. A hozzátartozóinkkal rossz dolgok történnek. Néha figyelmetlenek vagyunk másokkal, és mások sem figyelnek ránk.

Ezek azok a mindennapi jelenségek, amelyeket lehetetlenség elkerülni.

Ha egy csörgedező hegyi patak völgyében élnénk, a napunk nagy részét a szabadban töltenénk, egészségesek lennénk, és a szeretteink is jól lennének, talán ki tudnánk zárni a negatív stresszt az életünkből – és soha többé nem kellene kávéhoz, cigarettához, fejfájás csillapítóhoz, vagy egy csoki tortához nyúlnunk a lelki békénk visszaállítása érdekében.

De mit tehetünk, ha a körülmények nem ideálisak?

A stresszt kizárni ugyan nem lehet, de transzformálni igen, sőt, az egészségünk érdekében kötelező is ezt tennünk. A transzformáció lényege, hogy a szervezetre mért rossz hatást átformáljuk egyfajta üzemanyaggá, amely nem csak pozitívan hat a közérzetünkre, de még löketet is ad céljaink elérése érdekében.

Vöő Kristóf, a Stressz-Trafó programsorozat kidolgozója nem árul zsákbamacskát: ahhoz, hogy a ránk mért hatásokat a hasznunkra tudjuk fordítani, tanulásra és munkára van szükségünk. A jó hír viszont az, hogy elfoglalt ember révén az általa készített és évek óta alkalmazott rendszer nem igényel napi több óra plusz munkát.

A metódust 5 hétvége alatt adja át a tanfolyam résztvevőinek, ahol az elméleten kívül lesznek szituációs gyakorlatok és testmozgás is. Kristóf mindenkire egyesével figyel, és személyre szabott tanácsot ad, mert a sablonok ritkán hoznak valódi változást.

Ezért a tanfolyam maximális létszáma 15 fő.

– a 3 x 1 nap tematikájából a Te napod – hogy lássuk hogy érnek össze a témák, hogy tudjuk finomítani, összehangolni… a 3 tematikából lehessen látni, hogy mennyivel adsz többet a hírlevél feliratkozáshoz adott összefoglalónál a bemutatkozón, és mennyivel adsz többet majd az 1 napon (ami előkészülete annak a tanfolyamnak, amit ez alapján tudunk majd főleg a résztvevőknek eladni – ha van ötleted ide, akkor ne titkold, hogy az a puzzle is látszódjon

Egyénileg feltárjuk, hol a gond, mi okozza a válságérzetet, miért nem találod a helyed, a boldogságod a jelenlegi életedben.

A szokások rabjai vagyunk, ezért a szokásrendszert átalakítjuk át, a régi, a problémákat kiváltó szokások helyére újakat építünk be. Például, az esti nagy jutalmazást nem a szánkon át, hanem a nyújtózkodással, mozgással tesszük meg. A reggeli ébredés kínjait nem a kávéval, hanem egy gyors kis tornával és légző gyakorlatokkal űzzük el. Ha valaki, vagy valami zavar, akkor nem támadó vagy védekező állást veszünk fel, hanem kíváncsian rácsodálkozunk, hogy valami zavar és megkeressük annak okát, gyökerét, majd nézőpontot váltunk, és onnan is megnézzük a szituációt, ezáltal a stressz helyett egy jó kis önismereti játék alakul ki.

A mindennapi rutin cselekvésekbe néhány perces kis mozgásokat, nyújtásokat építünk be, a járás, állás és ülés önmaga is edzéssé alakul a helyes testtartás, a nyújtózkodás, a légző és tudati gyakorlatok által, amelyeket megtanulunk úgy, hogy mindenki egyénre szabva el tudja sajátítani.

Megvizsgáljuk és azonosítjuk azokat az érzelmi és gondolati forrásokat, amelyek a problémánk gyökerét képzik, majd megtanuljuk a nézőpontváltást elősegítő gyakorlatokat, praktikákat, amelyekkel ki tudunk zökkenni a mókuskerékből. Ezáltal, valamint a mozgás és étrendi változtatások hatására a stressz energiáját alakítjuk át tettvággyá és tetterővé.

Végignézzük az érzelmi- és energiaközpontok (csakrák) működését és azok kapcsolódását az elmei viselkedéseinkhez, szokásainkhoz, és egyéni megoldásokat, szokásokat alakítunk ki az érzelmi alapú csapdák kikerülésére. Ez által a szeretet energiája egyre jobban átszövi majd mindennapi tetteinket, és könnyeddé, kiegyensúlyozottá válik az élet. Az elénk kerülő problémákat nyugodt, kiegyensúlyozott lélekjelenléttel szemléljük majd a mindennapokban, ezáltal a problémákra adott válaszainkban nem az ellenállás, hanem az elfogadás kap hangsúlyt. Megtanuljuk kiaknázni a pillanat adta lehetőségetek úgy, azzal ne ártsunk, hanem segítsünk környezetünknek. Környezetünk pedig idővel átfordul támogatóvá és megindul az áldások csendes folyama.

Az alkalmazott módszerek (Nagyvállalati vezetéselméletek, humánpolitikai stratégiák, pszichológiai eszközök, Thai Chi, Chi Kung, népi gyógyászat és bölcselet, katolikus és buddhista vallási, valamint David R. Hawkins, Ekhart Tolle tanításai) összessége nem egy általános divat módszertan, hanem egy kiforrott évezredes múlttal rendelkező tudásrendszereken alapuló, élettapasztalat folyamán összerakott és sikeresen alkalmazott, jól működő rendszerré formált eszköz, amelyet örömmel osztok meg olyan módon, hogy a hazai társadalomban szocializálódott ember számára is kézzelfogható, konkrét és érthető legyen.

Nem a gondolatrohamok továbbfejlesztése a cél, vagy egy kellemes új álmodozás, melléktevékenység bevezetéséről van szó, amit pár hét alatt elfejeltünk és haladunk tovább a régi úton. Szorgos napi munkával elért eredmények, pillanatról pillanatra való fejlődés, felismerés és tudatos tettek által formált megújulás az út, amelyre egyénre szabott tematikával vezetek rá mindenkit. Annyi nézőpontot veszünk, míg mindenki elsajátítja, megérti – a rendszer egy, de a megértés, annyi, ahány ember, nem vagyunk egyformák.

Az ellenállás és indulatok továbbgerjesztése helyett a szeretet energiájával dolgozunk :-), de keményen, nem az egót tömjük!